Csak feltételekkel érdekli a biztosítókat az egészségügy

Infostart
2007. május 24. 13:23
A kormánynak a több-biztosítós modell bevezetése esetén meg kell oldani azt, hogy a járulékbevételekből eredő, a biztosítóknak szánt állami finanszírozást miképpen lehet egyensúlyban tartani az egészségügyi szolgáltatásokra fordított kiadásokkal - vélekedett az egyik nagy magyarországi biztosítótársaság igazgatósági tagja, Paál Zoltán.

A biztosítók nem számítanak nagy profitra a kötelező egészségbiztosításból, inkább az a cél, hogy ügyfeleket szerezzenek, akiket kiegészítő szolgáltatásokkal is elláthatnak - mondta az InfoRádiónak Paál Zoltán, az egyik nagy magyarországi biztosítótársaság igazgatósági tagja.

Kiemelte: a biztosítók akkor lépnek be az egészségügybe, ha valós lehetőségük van arra, hogy gazdasági szempontból működtetni tudják ezt a rendszert. Nem vonzó, ha kívülről megszabják, hogy mennyi a bevétel és a kiadás, és ezen belül próbáljanak meg hatékonyan működni - tette hozzá az igazgatósági tag.

Paál Zoltán szerint az egyenletes, jobb minőségű szolgáltatás felé lehet elmozdulni, ha a biztosító választhatja meg, melyik kórházzal köt szerződést.

A legégetőbb kérdés a hosszútávú finanszírozás kérdése - közölte Paál Zoltán, hozzátéve: ki kell dolgozni, hogy a járulékbevételekből eredő, a biztosítóknak szánt állami finanszírozást miképpen lehet egyensúlyban tartani az egészségügyi szolgáltatásokra fordított kiadásokkal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást