A nyár folyamán megállítható a habzás

Infostart
2007. május 24. 21:06
A nyár folyamán megállítható a Rába habzása - mondta a folyó ügyében megalakult osztrák-magyar akciócsoport itthoni vezetője az InfoRádiónak. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke, Õri István kiemelte: hosszú ideig tartana, ha Magyarország az Európai Bírósághoz fordulna, így ezzel nem számolnak.

A két érintett tartomány vezetői is csatlakoztak a Rába habzása ügyében felállított osztrák-magyar akciócsoporthoz, amelynek feladata, hogy megoldja a folyó szennyezésének ügyét - mondta az InfoRádiónak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke.

Õri István kiemelte: a három bőrgyárból kettőnek nem kérte meg az osztrák fél a vízjogi hozzájárulást, míg a harmadiktól később visszavonta a meglévő engedélyt.

Hosszadalmas lenne a nemzetközi jogi vonal, ezért egyelőre nem számolnak azzal, hogy az Európai Bírósághoz fordulnak - tette hozzá.

Õri István kifejtette: a két ország szakminiszterei szerint legkésőbb szeptemberig meg kell oldani a Rába ügyét, de ennél rövidebb idő alatt is megszüntethető a folyó habzása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást