Új államtitkár: "Könyörtelen leszek"

InfoRádió / MTI
2007. május 23. 16:45
Az egészségügyi miniszter minapi kijelentése az orvosi félrekezelésekről is szóba került a parlament szakbizottságának ülésén, amelyen meghallgatták Kovács Attilát, a tárca új államtitkárát.

Az államtitkár kijelentette: gyakorló orvosként hosszú évek óta tapasztalja, hogy az ágazat átalakításra szorul.

Mint mondta: a háziorvosi és a járóbetegrendszer megerősítése mellett a sürgősségi ellátás fejlesztése a legfőbb célja.

Kovács Attila hozzátette: államtitkárként ezekben a kérdésekben "könyörtelen" lesz.

Kitért ugyanakkor arra, hogy a háziorvosi és a járóbetegrendszer megerősítését a kórházi struktúra átalakításával egy időben kellett volna véghezvinni.

Kovács Attila szerint a meghozott döntéseket a lehető legszélesebb körű konszenzusnak kell öveznie, hiszen lehet egy törvény nagyon jó, de az alkalmazás a gyakorlatban dől el.

Megjegyezte: a részletkérdésekben komoly kompromisszumokat kell kötni, hiszen az átalakítás érdeksérelemmel jár, de ezeket a minimumra kell csökkenteni.

A bizottsági ülésen szóba került Horváth Ágnes tárcavezető minapi kijelentése, amely szerint a klinikai diagnózis minden negyedik betegnél eltér a boncolási eredményektől.

Kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt érkezett kritika a fenti megállapítással kapcsolatban. A vélemények azt tükrözték, hogy egy kutatásból kiragadni ezt az egy adatot - miközben nem tudni, milyen statisztikák, metodika, összefüggések alapján készült - nem lehet.