Hosszú ideig maradhatnak a magyar katonák Afganisztánban

Infostart
2007. május 23. 16:57
Még idén eldőlhet, hogy meghosszabbítják-e a magyar katonák afganisztáni küldetését. A Külügyminisztériumban úgy látják: ennek nincs akadálya.

Hosszú távú afganisztáni magyar jelenlétre számítanak a Külügyminisztériumban. A tárca szakállamtitkára azt mondta: a közép-ázsiai országban akár még egy évtizedig is szükség lehet a NATO katonáira.

Udvardi Iván ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a magyarok végig jelen lesznek Afganisztánban.

Magyarország eredetileg azt vállalta, hogy 2008 októberéig vezeti Baglan tartományban az úgynevezett tartományi újjáépítési csoportot, angol rövidítéssel PRT-t.

Budapest ugyanakkor azt tervezi, hogy továbbviszi a feladatot. A szükséges kormánydöntés előkészítése már folyik, még az idén eldőlhet a kérdés.

Téglagyár, csatorna

Magyarország egyébként nem akar tartományt cserélni: Baglan afgán viszonylatban ugyanis békésnek számít, emellett a most induló civil kezdeményezések miatt is célszerűbb a maradás.

Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium Fejlesztési Együttműködési Főosztályának vezetője elmondta: 2008-ig mintegy 210 millió forintot fordítanak Baglan újjáépítésére.

Tomaj Dénes hozzátette: fontos feladat a munkahelyteremtés, ennek szellemében téglagyárat létesítenek. Az üzem állítja majd elő az iskolaépítéshez szükséges téglákat.

Emellett a mezőgazdaságot is fejlesztenék: öntözőcsatornákat újítanak fel a gyümölcsöseiről híres tartományban.

Molnár György, a tárca biztonságpolitikai főosztályvezetője elmondta: hamarosan megindul az afgán rendőrök képzése is.

A külügyben arra számítanak, hogy nemzetközi forrásokból további pénzek érkeznek a magyar vezetésű tartományba. Görögország máris jelezte: félmillió eurót, azaz mintegy 125 millió forintot biztosít.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást