Pert nyert a Suzuki szakszervezeti vezetője

InfoRádió / MTI
2007. május 22. 19:00
Jogerősen pert nyert Párma Zsolt, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke a Suzuki Zrt. ellen.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jogerősen helyreállította a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát.

Párma Zsoltot 2006. február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban.

A múlt évben tartott tárgyaláson Párma Zsolt ismertette, hogy az öltözőszekrényét az ellenőrzés előtti hétvégén feltörték. A szekrényből semmi nem tűnt el, az érdekképviseleti iratokat Párma Zsolt már korábban kivette onnan.

Párma Zsolt elmondta azt is: a televíziós műsorban úgy fogalmazott: az eset olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni.

A Suzuki ügyvédje a kijelentést sértőnek találta a kijelentést. Hovánszki Arnold hozzátette: a gyárban a szeszes italok tiltott anyagnak számítanak, akiknél találnak alkoholt, azoknak javaslatot tesznek a közös megegyezéssel való felmondásra, ha ez nem vezet eredményre, rendkívüli felmondással megszüntetik a munkaviszonyát.