Az "R-kedvezmény" bevett gyakorlat, bár az utóbbi időben kevesebb ilyen eset történik - mondta el az InfoRádiónak a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.
Földi Ágnes kifejtette: a kedvezménynek több fajtája is létezik, ezek közül az egyik az, ha a prostituált természetben váltja meg, hogy a rendőr nem állítja elő szabálysértésért, de előfordult olyan eset is, amikor az eljáró rendőr később egy barátja számára kért szívességet az örömlánytól.
A Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke kiemelte: reméli, hogy csökken az ilyen esetek száma, és ezt segítheti elő, hogy egy keddtől működő zöld számon panaszt tehetnek a "R-kedvezmény"-t igénybe vevő rendőrök ellen az örömlányok.
Eddig nem mertek bejelentést tenni a prostituáltak, mert féltek, hogy elveszítik munkájukat - tette hozzá.
Az állampolgárok a 80/204-830-as telefonszámon jelenthetik be, ha törvénysértést, jogszabálysértést vagy olyan intézkedést észleltek, amelyek nem felelnek meg a szabályoknak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályán nem kívánták kommentálni a Földi Ágnes által elmondottakat. Kiemelték, nincs tudomásuk arról, hogy a rendőrök kedvezőbb eljárásért természetbeni kedvezményeket vesznek igénybe.