Elsősorban a Dél-Dunántúlon, de a fővárosban is zivatarokra, viharos erejű szélre lehetett számítani kedd délután.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat információja szerint Dél-Dunántúlon heves zivatarok lehetnek, nagyon gyorsan akár 30-50 milliméter csapadék is hullhat.
A zivatarokat 60-90 km/h közötti széllökés (egy-egy helyen esetleg 90 km/h fölött) kísérheti. Intenzív zivatar környezetében lokálisan nagy mennyiségű csapadék (30-50 mm) és jégeső (jégméret 2 cm alatt) is hullhat.
A felhívás szerint a gépkocsival úton lévők számítsanak víz-, illetve sárátfolyásokra, és arra, hogy az erős szél a gépkocsik vezetését megnehezítheti.
Folyamatos viharok a fővárosban
Az esti órákig folyamatosan viharok lesznek a fővárosban kisebb megszakításokkal - mondta el az InfoRádióban Fehér Balázs, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Északkelet irányából délnyugat felé vonul a vihar. Budapest nagy részén lesz záporeső, egyes zivatargócokban jégeső is előfordulhat, 60-70 km/órás szél mellett - mondta el Fehér Balázs.
Az OMSZ munkatársa szerint kevesebb, mint két centis jég eshet. Egy-egy zivatar 15-30 percig tart, az első hullám délután három óra körül érte el a fővárost.
Kisebb fennakadások a vonatközlekedésben
A MÁV Kommunikációs Igazgatóság kedd kora este arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a viharos erejű szél kisebb gondot okoz a Budapest-Pécs, illetve a Dombóvár-Kaposvár közötti vasúti vonalszakasz közlekedésében.
Vasúti felső vezeték ugyan nem szakadt le, de felső vezetéki zárlat miatt késnek a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonalon 15-20 percet, a Dombóvár-Kaposvár vonalon a jelzőberendezés hibája miatt, ugyancsak átlagosan negyedórát.