Megfontoltan, egyeztetések után, a szakma bevonásával és legalább három lépcsőben lenne szükséges átalakítani a rendőrséget - mondta az InfoRádiónak Finszter Géza kriminológus.
Az Országos Kriminológiai intézet munkatársa kiemelte: először egy válságkezelő tervet kellene alkotni egy-két évre, amely stabilizálná a jelenlegi helyzetet és segítene megőrizni a működőképességet.
A második, jogalkotási szakasz hosszabb, legalább ötéves periódus, majd ezt egy rendészeti reformnak kellene követnie, amelynek tíz év a kifutása - tette hozzá Finszter Géza.
A kriminológus szerint nem rendült meg a lakosságnak a rendőrségbe vetett bizalma. Hozzátette: többet kellene szerepelniük a rendőri vezetőknek és a beosztottaknak a sajtóban, hogy kiderüljön, miként látják a jelenlegi helyzetet.
Akár egy új alkotmány keretei között létrejövő jogalkotási tervben lehetne meghatározni, hogy a rendőrség szolgáltató vagy katonai szervezet - mondta Finszter Géza.
A beszélgetést teljes terjedelmében meghallgathatják az InfoRádió 112 című műsorában kedden este 8 órától.