MSZP: Fidel Casrohoz mérhető beszéd volt Orbáné

InfoRádió / MTI
2007. május 20. 17:39
Az MSZP szerint nem hangzottak el újdonságok a Fidesz kongresszusán, Orbán Viktor pártelnök "nem okozott meglepetést".

Semmiféle újdonságot nem mondott a Fidesz kongresszusán Orbán Viktor, a párt újraválasztott elnöke - mondta Varga László, az MSZP országos elnökségének tagja.

"A liberálisból időközben szélsőjobboldalivá, néha pedig populista és demagóg hangokat megütővé váló pártelnök" nem okozott semmiféle meglepetést beszédével - közölte a szocialista politikus, ironikusan megjegyezve, Fidel Castrohoz mérhető távlatokat nyitott meg a beszéd másfél órás hosszúsága.

Hozzátette: XIX. századi beszéd volt, amelyben semmiféle modern, progresszív gondolat nem volt.

Varga László szerint Orbán Viktor a minél rosszabb, annál jobb politikáját folytatja.

A fiatal korosztálynak fontos, hogy hosszú távú és felelősségteljes politika legyen az országban, ezért megalapítják a magyar politikai populizmus díját, azaz a miniszterelnök hétfői parlamenti beszéde alapján a vudu-díjat - mondta.

Varga László hozzáfűzte: az évről évre odaítélendő díjat idén Orbán Viktor kapja.