Megnyitották Budapest legmodernebb kórházát

InfoRádió / MTI
2007. május 20. 11:06
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor ünnepélyesen átadta a kórház épületét.

A 21 milliárd forintos beruházással megvalósult kórházi és rendelőintézeti komplexum nemcsak a Magyar Honvédség egészségügyi ellátását biztosítja, hanem a július 1-jén megalakuló Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egyik bázisaként is működik a jövőben.

Így a főváros több kerülete lakosainak egészségügyi ellátása mellett itt gyógyítják majd a katonákat, a rendőröket, a határőröket, a pénzügyőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási, valamint a katasztrófavédelmi dolgozókat, a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjait, valamint a vasutasokat.

A Honvédkórház új szárnyának építése 1986-ban kezdődött meg, majd a munkálatok az 1990-es évek elején leálltak.

Az épület rekonstrukciós munkája több mint egy évtizedig szünetelt.

Az épülettel kapcsolatban több elképzelés is felmerült, majd a kormány 2003-ban döntött a rekonstrukció befejezéséről.