Fagykár: feltöltik a kárenyhítési alapot

InfoRádió / MTI
2007. május 19. 15:05
Ötmilliárd forinttal tölti fel a nemzeti kárenyhítési alapot a kormány a fagy miatt nehéz helyzetben kerülő gazdák megsegítésére - jelentette ki a miniszterelnök Csengerben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének találkozóján.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a kabinet végigviszi nyugdíjemelési programját; a korrekció az idén az özvegyeket és az 1989 előtt nyugállományba vonultakat érinti.

Korábban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója azt mondta: a fagykárok enyhítéséhez legalább 20-25 milliárd forint központi forrásra lenne szükség. Budai Gyula szerint a kár értéke eléri a 40-45 milliárd forintot.

Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán még azt mondta: nem tudják mekkora összeggel egészítik ki a kárenyhítési kasszát, mert még nem ismert a kár értéke, és az alap feltöltéséhez az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség van.