"Az új SZDSZ kizárólag a liberálisokhoz szól"

InfoRádió / MTI
2007. május 19. 15:44
Kóka János a kisebbik kormánypárt kétnapos ügyvivői testületi üléséről beszámolva elmondta: a fővárosban 15, a vidéki nagyvárosokban 8-10 százalékos támogatottság elérését tűzték ki célul.

A tanácskozáson elfogadott Hitelesség és siker címet viselő pártstratégiáról szólva a politikus kitért arra, hogy a dokumentum a következő két évre fogalmaz meg célokat, alapelveket, így új alapokra helyezi a párt működését.

Kóka János hangsúlyozta: a liberálisok három alapelve az emberi jogok képviselete, a gazdasági liberalizmus és a reformok, valamint az olyan ügyek, mint a digitális iskolai fejlesztések, vagy a kerékpárutak hosszának növelése.

A pártelnök kiemelte: nem az a céljuk, hogy mindenkihez szóljanak, "az új SZDSZ kizárólag a liberálisokhoz szól".