Hétfő délig adott határidőt a rendészeti miniszter

InfoRádió / MTI
2007. május 18. 15:00
Hétfő délre kér intézkedési tervet a rendőri vezetőktől az igazságügyi és rendészeti miniszter. Petrétei József azután közölte ezt, hogy a fővárosban, május elején megerőszakolt lány esetéről egyeztetett a rendőri vezetőkkel. Közben a fővárosi főügyész közölte: a nyomozó hatóság pénteken tesz javaslatot arra, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőröket.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter hétfő délre várja a rendőri vezetők intézkedési tervét. Petrétei József a fővárosban, május elején megerőszakolt lány esetéről egyeztetett a rendőri vezetőkkel.

A miniszter hozzátette: kezdeményezik a Büntető Törvénykönyv módosítását, hogy a hivatalos eljárás során elkövetett erőszakos közösülés büntethetőségének felső határa 15 év legyen.

Petrétei József elmondta azt is: az autópálya-rendőrség várhatóan kikerül a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat kötelékéből.

A miniszter nem válaszolt egyértelműen az újságíróknak azokra a kérdésekre, amelyek a lemondására irányultak. Csak annyit közölt: a kérdés a miniszterelnök kompetenciájába tartozik.

Közben az országos kapitány helyettese bejelentette: a rendőrség visszaállítja a 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot, valamint a testületen belüli közvéleménykutatással is megpróbálja megelőzni a Múzeum körúti erőszakhoz hasonló, illetve az állomány tagjai által elkövetett bűncselekményeket. Részletek itt!

Dobozi József, a REBISZ vezetője elmondta, hogy az öt elkövető közül három zászlós volt, kettő pedig őrmester, azaz ők ketten kevesebb mint három éve tartoznak a rendőrség kötelékéhez. További részletek itt!

Gyurcsány megdöbbent, a Fidesz lemondást követel

A kormányfő közleményben jelentette ki, hogy ő maga utasította a rendészeti minisztert a rendőri vezetők berendelésére. Gyurcsány Ferenc hozzátette: határozott intézkedéseket kért Petrétei Józseftől.

"Felháborítanak és megdöbbentenek azok az esetek, amelyek az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek, és amelyek egyes rendőröket érintenek" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Részletekért kattintson!

A rendészeti miniszter, valamint az országos és a budapesti rendőrfőkapitány lemondását követeli a Fidesz. A párt frakcióvezetője szerint ugyanis meggyengült az emberek egyenruhába vetett hite.

A Fidesz rendészeti munkacsoportjának vezetője, Kontrát Károly közölte: a történtek miatt felfüggesztik a részvételt a rendőrség és a határőrség összevonásáról kezdeményezett ötpárti egyeztetésen. További részletekért kattintson!

A bűncselekményt 72 óra alatt felderítették

Korábban Ihász Sándor fővárosi főügyész a közszolgálati televízióban elmondta, hogy a gyanúsítottak megtalálását a térfigyelő biztonsági kamerák felvételein túlmenően a rendőrök szolgálati jelentéseinek áttanulmányozása tette lehetővé.

A gyanúsítottak a Rendészeti és Biztonság Szolgálathoz tartoztak. A főügyész hangsúlyozta, hogy a bűncselekményt 72 óra alatt sikerült felderíteni. A sértett lány, aki május 7-én tett feljelentést, csütörtökön azonosította támadóit.
A parancsnokok mindent elkövetnek

Dobozi József, a REBISZ parancsnoka ugyancsak a műsorban arról számolt be, hogy a rendőrség az állomány szolgálati beosztását rögzítő teljes munkaidőtérkép átadásával, a menetlevelek ellenőrzésével segítette az ügyészség felderítő munkáját.

Jelezte, a parancsnokok mindent elkövetnek azért, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, ugyanakkor vizsgálják a közvetlen elöljáró parancsnok felelősségét is.

Azonnal felfüggesztették őket

Még csütörtökön Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka közölte: az érintett rendőröket azonnal felfüggesztette beosztásukból, és fegyelmi eljárást kezdeményezett velük szemben.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila közölte: a Budapesti Nyomozó Ügyészség két rendőrt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsít. A rendőröket őrizetbe vették.

A 21 éves lány állítása szerint május 4-én, a Múzeum körúton az őt igazoltató 5 rendőr pénzt kért tőle, majd közölték, hogy előállítják a kapitányságra, de ehelyett egy sötét mellékutcába vitték, ahol közülük ketten megerőszakolták.Mégsem kellett volna megszűntetni a Belügyminisztériumot?

A szabad demokraták parlamenti frakcióvezető-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: megfontolandó, hogy helyes volt-e a Belügyminisztérium megszűntetése.

Gusztos Péter elmondta azt is, hogy pártja javasolja a nemi erőszakkal kapcsolatos szabályozás megváltoztatását, jelenleg ugyanis egy nő, ha nincs összeverve, nem tudja bizonyítani, hogy megerőszakolták.

Bár az elmúlt napokban szinte futószalagon érkeztek a rendőri visszaélésekről szóló hírek, mint mondta, szerencsére nem az az általános, hogy az autópálya-rendőrök vesztegetnek, a REBISZ-esek nőket erőszakolnak, a helyszínelők pedig lopnak. Hangsúlyozta: a politikai vezetők dolga ebben a helyzetben az, hogy segítsék a z ügyek feltárását.