Nem ismerte fel állítólagos rendőr támadóit a megerőszakolt lány

Infostart
2007. május 17. 12:42
Folytatja a felismertetéseket az ügyészség a Múzeum körúti erőszakos közösülés ügyében. Annak ellenére nyomoznak, hogy a feljelentést megtevő 21 éves lány nem tudta azonosítani azokat a férfiakat, akik állítása szerint erőszakoskodtak vele, miután igazoltatták.

Erőszakos közösülés bűntette miatt ismeretlen elkövetők ellen nyomoz a Fővárosi Főügyészség egyik szerve, a Budapesti Nyomozó Ügyészség - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Morvai Attila hozzátette: azért ez a szervezet jár el, mert amíg a gyanú szerint az elkövetők rendőrök voltak, a büntetőeljárási törvény alapján az ügyészségnek kell lefolytatnia a nyomozást.

A szóvivő közölte: azt nem összesítették, hány rendőr volt május 4-én hajnalban szolgálatban.

Korábban a rendőrség cáfolta, hogy egyszerre öt rendőr teljesített volna szolgálatot ugyanazon a helyen.

A szóvivő kijelentette: ezt vizsgálta először a Budapesti Nyomozó Ügyészség is, bár a hivatalos rendőrségi adatok szerint ilyen nem fordult elő.

Ám miután a feljelentésben az szerepel, hogy a rendőrök öten voltak, a nyomozás során abból indulnak ki, hogy előfordult ilyen eset - mondta Morvai Attila.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást