Koncepciós eljárás folyik Malina Hedvig ellen?

Infostart
2007. május 17. 16:29
Koncepciós eljárás folyik a nyitrai magyar lány, Malina Hedvig ellen - állítja a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt az InfoRádióban azt mondta: a szlovák igazságszolgáltatás politikai irányítás alatt áll.

A politikus a testület szocialista alelnökével együtt független eljárás lefolytatására kérte a szlovák bíróságot.

Németh Zsolt azt mondta: a szlovák politikusok az elmúlt napokban azt hangoztatták, hogy a magyarellenesség nem növekedett Szlovákiában, sőt, az ilyen ügyekkel inkább a magyarok akarják lejáratni Szlovákiát. A fideszsen politikus rámutatott: a szlovák vezetők szerint mindennek hátterében a Magyar Koalíció Pártja áll.

Németh Zsolt szerint ezek a nyilatkozatok, valamint az, hogy az ügyet folyamatosan eljárási hibákkal kezelik, arra enged következtetni, hogy politikai koncepció áll a háttérben. Épp ezért a magyar politikus független bírósági eljárást követel.

Malina Hedvig tavaly augusztusban azt állította, hogy megverték Nyitrán, mert telefonján magyarul beszélt. Később a hatóságok az állították, hogy az említett időpontban nem telefonált, a blúzára pedig saját maga írt magyarellenes feliratot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást