Alkoholos befolyásoltság alatt állt a Széna téri túszejtő

Infostart
2007. május 17. 13:41
Közepes szintű alkoholos befolyásoltság alatt volt a Széna téri túszejtő, és kábítószer nyomait is megtalálták a szervezetében - mondta Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozóiroda bűnügyi főosztályának vezetője. A túsztárgyaló, Végh József kiemelte: nem volt garancia arra, hogy a férfi azt fogja tenni, amiben megegyeztek. A túszejtő életben maradhatott volna, ha nem fenyegetőzik a fegyvereivel - tette hozzá a klinikai szakpszichológus.

A május 4-i Széna téri túszejtő közepes szintű alkoholos befolyásoltság alatt volt, de az 1,7 ezrelékes szint nem befolyásolta tetteit - mondta el a Nemzeti Nyomozóiroda bűnügyi főosztályának vezetője.

Csizner Zoltán kiemelte, hogy a boncolás során kábítószer fogyasztására utaló jeleket találtak.

A túszejtőnél tartott házkutatás során több fegyvert és lőszert találtak a rendőrök - közölte a főosztályvezető.

Hangsúlyozta, hogy a fegyverek közül kettőt tíz évvel ezelőtt egy betörésnél és egy lakásfeltörésnél használtak, de azt még vizsgálják, hogy a túszejtő volt-e akkor az elkövető.

A lakásban lévő eszközök között robbanószer is volt - tette hozzá Csizner Zoltán.

Maga ellen is fordította a fegyverét

A túszejtővel Végh József klinikai szakpszichológus tárgyalt május 4-én.

A túsztárgyaló elmondta, hogy a férfi az egyik pillanatban beszámíthatónak tűnt, a másikban viszont már nem, és nem volt garancia arra, hogy azt fogja tenni, amiben megegyeztek.

Végh József kifejtette, hogy a túszejtő többször maga ellen fordította fegyvereit, de célzott a túszokra és túsztárgyalóra is. A túsztárgyalót is túszul akarta ejteni a férfi, de erről sikerült lebeszélni.

A szakpszichológus szerint elkerülhetetlen volt, hogy a rendőrök bemenjenek a bankba, de életben maradhatott volna a férfi, ha nem fenyegetőzik a fegyvereivel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást