Demszky: egy nem teljesített ígéret

Infostart
2007. május 16. 10:56
Bár a főpolgármester egy éve ígéri, továbbra sincs főenergetikusa Budapestnek. Bagdy Gábor, a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottságának KDNP-s tagja szerint Budapestnek a többi között ezért nincs energetikai koncepciója sem, és így fordulhat elő, hogy olyan stratégiai részvényeket is el kíván adni a főváros, mint a Budapesti Erőmű Zrt. tulajdoni része. Ikvai-Szabó Imre gazdasági főpolgármester-helyettes azonban úgy véli, a részvényeket azért kell eladni, hogy a főváros finanszírozni tudja a nagyberuházásait.

Napirendre került a főváros résztulajdonában álló Budapesti Erőmű Zrt. részvényeinek értékesítése, noha erre nincs megfelelő indok - mondta az InfoRádiónak Bagdy Gábor.

A fővárosi közgyűlés gazdasági bizottságának KDNP-s tagja kiemelte, hogy a 3,9 százalékos részesedés 50 millió forintos osztalékbevételt jelent minden évben.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: Demszky Gábor a választási kampányban azt ígérte, Budapestnek lesz főenergetikusa, aki a főváros energiaellátását áttekinti, majd kidolgozza az energetikai koncepciót.

Továbbra sincs azonban főenergetikus és nincs koncepció sem, így a főváros megpróbálja értékesíteni a stratégiai cégekben lévő részesedését a drámai a pénzügyi helyzet miatt - hangsúlyozta Bagdy Gábor.A fővárosi közgyűlés döntött arról, hogy több pakettet, köztük a Budapesti Erőmű Zrt. részvényeit is előkészítette értékesítésre - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre.

A gazdasági főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy a fővárosi nagyberuházások forrásaihoz ezeknek a paketteknek az értékesítése is fedezetül szolgál.

Ikvai-Szabó Imre kifejtette, hogy a stratégiai besorolásról maga a fővárosi közgyűlés dönt szakértői javaslatra.

A gazdasági főpolgármester-helyettes közölte: elkezdődött az energetikai koncepció kidolgozása, és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes foglalkozik ezzel a területtel.

A Budapesti Erőmű Zrt.-ben a főváros részesedése nem olyan jelentős mértékű, hogy azzal nagy beleszólási joga lenne a cég döntéseibe - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bagdy Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ikvai-Szabó Imre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást