Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő leszögezte: pártja kizárólag olyan javaslatot fog támogatni, amelynek következtében a magyar családoknak nem kell a mai, irreálisan magas áramárat kifizetni. Hozzátette: a kormány felelőssége, milyen javaslatot hoz a parlamentbe.
Az ellenzéki képviselő azt mondta, a kormánynak, az államnak igenis lehetősége van arra, hogy csökkentse a közszolgáltatások, így az áram árát. Megjegyezte: ma a befizetett áramdíj 40 százaléka az államhoz, illetve a szolgáltatókhoz kerül.
Húsz százalék
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a kormány két lépcsőben összesen mintegy húsz százalékkal növelte az áram árát, és ezzel - az egyéb áremelésekkel együtt - újabb, elviselhetetlen terhet rakott a lakosság vállára.
A Fidesz szóvivője úgy vélte, ma a magyar családok európai összehasonlításban is irreálisan magas árat fizetnek a villamos-energiáért.
"Indokolatlan luxus profit"
Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz már korábban tett javaslatokat azzal kapcsolatban, miként lehetne letörni az "indokolatlan luxus profitot". "Gondolok itt például a hatósági ármegállapítás különböző lehetőségeire" - fogalmazott a Fidesz szóvivője.
Kóka János gazdasági miniszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón jelentette be: a kormány elfogadta a villamosenergia-törvény tervezetét, ennek értelmében 2008. január 1-jével megvalósul a villamosenergia-piac teljes liberalizációja Magyarországon.
A kormány várakozásai szerint a parlament júliusig elfogadja a törvényt, és ezzel megszűnik az a kettős modell, amely a piac részleges megnyitásával, 2003 eleje óta működött - tette hozzá Kóka János.