Az első részletek Orbán Viktor készülő könyvéből

Infostart
2007. május 15. 12:34
Elsősorban a Gyurcsány-kormány utáni időszakról, a jövő kérdéseiről szól a Fidesz hétvégi tisztújító kongresszusa, amely "nyugat-európai típusú széles szövetségi találkozó" lesz - mondta Deutsch-Für Tamás, a tanácskozást előkészítő bizottság tagja.

Már a Gyurcsány-kormány utáni időszak jegyében zajlik majd a Fidesz hétvégi tisztújító kongresszusa - közölte Deutsch-Für Tamás, a tanácskozást előkészítő bizottság tagja.

"Felelős politikai erőként a Gyurcsány-kormány utáni időszakról kell tanácskoznunk, hiszen közjogi felelősségünk is ezt diktálja" - mondta a politikus.

Deutsch-Für Tamás szerint a folyamatos kormányválságok miatt nem lehet tudni, mennyi idővel a soron következő parlamenti választások előtt lesz a Fidesz kongresszusa.

Deutsch-Für Tamás elmondta: Orbán Viktor kongresszusi beszédében szól majd először annak a könyvnek a tartalmáról, amelyet a május végi ünnepi könyvhétre jelentetnek meg.

Orbán Viktor beszédében elemzi majd az ország állapotát és a Fidesz javaslatait a kialakult helyzetre - tette hozzá a legnagyobb ellenzéki párt politikusa.

A kongresszusra várják mások mellett az Európai Néppárt elnökét és frakcióvezetőjét, Csáky Pált, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja új elnökét, Tőkés Lászlót, az erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét és Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét.

Deutsch-Für Tamás megerősítette, hogy 500 vidéki küldött a budapesti párttársaknál alszik majd a kongresszus idején.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást