Mennyire tervezett a fővárosi közlekedési káosz?

Infostart
2007. május 14. 20:15
Hiba egyszerre lezárni a pesti alsó rakpartot és leállítani a 2-es villamost, mert így a villamospótló buszok beszorulnak a dugóba - véli a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szóvivője. Ezzel szemben a DBR Metró Projektigazgatóságnál azt állítják: így hamarabb elkészülhet a rakparti szakasz.

A Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) úgy tudja, hogy az eredeti tervekhez képest három hónappal előbb, már június 21-én lezárják a 2-es villamos pályáját a Fővám térnél. A szervezet hibás döntésnek tartja a 4-es metró kivitelezését koordináló projektigazgatóság döntését - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.

Vitézy Dávid hozzátette: a villamos közlekedésének két éves felfüggesztésével szintén nem értenek egyet, mert annak lezárásával a pesti belváros elveszti az egyik legfontosabb villamosvonalát.

Káosz lesz?

A tervek szerint a 2-es villamos közlekedését azért ősztől tervezték felfüggeszteni, mert akkorra ért volna véget a pesti alsó rakpart lezárása, az időpont előre hozásával azonban a munkálatok egyszerre folynak majd - közölte a VEKE munkatársa.

Így a közúti forgalmat és az azzal párhuzamos tömegközlekedési vonalat is lezárják, a villamospótló buszok pedig az elterelt autósokkal együtt fognak várakozni a kis utcákba szorulva - fűzte hozzá Vitézy Dávid.

A VEKE szóvivője úgy véli: a 4-es metró építésének megkönnyítése most mindennél előbbre való szempont, ennek pedig mindent alárendel a főváros, arra pedig nem fordítanak figyelmet, hogy a kellemetlenségeket és a lezárások mértékét csökkentsék.

Mozdulni sem lehet majd

Vitézy Dávid kijelentette: Budapest közlekedése két évre ellehetetlenül, a pesti belvárosban a rakpart lezárásával pedig rendkívül nehéz lesz az észak-déli irányban való közlekedés.

"Minden normális városban, ha a közúti közlekedést le is állítják, esetleg el is lehetetlenítik, arra azért odafigyelnek, hogy tömegközlekedési alternatíva, párhuzamos tömegközlekedés mindig elérhető legyen az utasok számára" - mondta a VEKE munkatársa.

"Budapesten a városvezetés ennek egyáltalán nem ad prioritást" - tette hozzá Vitézy Dávid.Gyorsabban haladnak?

A DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: azért hozták előre a 2-es villamos lezárását, mert így egy ütemben, akár még nyáron, kevésbé sűrű forgalom idején be tudják fejezni a munkálatokat, vagyis kisebb fennakadások lehetnek annál, mint amekkorával az előző tervekben számoltak.

Horváth Éva hozzátette: nem ért egyet a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesületnek a 2-es villamos leállításával kapcsolatos kifogásával, hiszen a szakemberek egyelőre még ki sem jelölték a pótlóbuszok útvonalát.

A nyári időszakban kisebb a forgalom, így kisebbek a dugók, tehát a buszok is gyorsabban tudnak majd haladni - közölte a DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője, aki hozzáfűzte: a két építkezés egyidejű elvégzésével hamarabb helyreállhat a közúti közlekedés.