A Századvég és a Forsense május elején végzett közvélemény-kutatása szerint az összes megkérdezettek 27 százaléka szavazott volna a Fideszre, 21 százaléka az MSZP-re - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója.
Gazsó Tibor hozzátette: a biztos szavazó pártválasztók körében 51 százalék voksolna a legnagyobb ellenzéki pártra, 35 százalék a szocialistákra.
Stabil Fidesz-előny
Fél év távlatából stabilnak tekinthető a Fidesz előnye, hiszen a tavalyi év végén is nagyjából ekkora volt a különbség a legnagyobb ellenzéki és a nagyobbik kormánypárt között az összes megkérdezett körében, de a biztos szavazó pártválasztók körében sem történt nagyobb elmozdulás - közölte a Századvég Alapítvány munkatársa.
A Fidesz mintegy 16 százalékpontos előnye stabilnak mutatkozik, ami egy valódi választáson jelentős mandátumkülönbséget jelentene - fűzte hozzá a szakértő.
Elégedetlenség
Az általános lakossági közérzetindex a korábbi hónapokban enyhén emelkedett, a májusi adatfelvételnél azonban ez nem folytatódott. Legutóbb 30 pontos értéket regisztráltak, ami kifejezetten rossznak számít - jelentette ki Gazsó Tibor.
A Századvég Alapítvány kutatási igazgatója elmondta: megkérdezettek 56 százaléka a kérdésben közepesnél rosszabb osztályzatot adott, ennél jobbat pedig csupán 5 százalék jelzett, vagyis a közhangulat nagyon mély elégedetlenséget mutat.
Emellett a politikai osztály megítélése hónapok óta rendkívül gyenge, a választókat reprezentáló válaszadók mindkét nagy politikai párttal elégedetlen - közölte Gazsó Tibor.