Rengeteg életet menthet meg az új pécsi labor

Infostart
2007. május 9. 12:35
Életeket menthet a Pécsi Tudományegyetem új diagnosztikai laboratóriuma azzal, hogy néhány óra alatt meg tudja határozni a vérmérgezéses betegek kezelésének pontos módját. Az egyetem Diagnosztikai és Menedzsment Intézetének igazgatója elmondta: a fejlesztések keretében az új laboratóriumban az országban egyedülálló hormonvizsgálatokat és daganatvizsgálatokat is elvégeznek.

Kovács L. Géza közölte: 1,8 milliárd forintot nyertek el a Pázmány Péter Program keretében, ebből először robotizált laboratóriumi feldolgozórendszert telepítettek az évente 3 millió laboratóriumi vizsgálatot elvégző egyetemen.

Az informatikai és szakértői rendszerek révén a korábbinál gyorsabb, racionálisabb és gazdaságosabb laboratóriumi ellátást biztosíthatnak majd - tette hozzá a professzor.

Az intézetigazgató hangsúlyozta: olyan rendszert akarnak bevezetni, ami lehetővé teszi, hogy a vérmérgezésben szenvedő betegeknél néhány órán belül pontos kórokozó-diagnózist állíthassanak fel, ezután pedig pontos kezelést javasolhatnak.

Eddig az orvosok az első pár napban szinte vakon kezelték a vérmérgezésben szenvedőket, mert napokat vett igénybe a pontos azonosítás - fűzte hozzá.

Az új laboratóriumban az országban egyedülálló hormon- és daganatvizsgálatokat is végeznek majd.

A rutineljárásokat számítógépekkel akarják elvégeztetni, a felszabaduló munkaidőt pedig arra szeretnék fordítani, hogy a labor-szakorvosok a klinikusokkal tartsanak intenzívebb kapcsolatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást