Iskolai tananyag lesz a fogyasztóvédelem

InfoRádió / MTI
2007. május 9. 16:20
A fogyasztóvédelem megerősítéséről döntött a kormány.

A szociális és munkaügyi miniszter elmondta: a hatékonyabb munka érdekében 2009-ig több mint a jelenlegi duplájára emelik az ellenőrök létszámát.

Kiss Péter elmondta, hogy a tervek szerint a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek munkáját nem a közigazgatási hivatalok, hanem a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség irányítaná, a folyamatos jogsértéseket erőteljesebb bírságolással, büntetőjogi felelősségre vonással szankcionálnák, emellett az érintett cégek az állami forrásokra sem pályázhatnának.

A miniszter hozzátette, hogy a tervek szerint az iskolákban is tananyaggá válik a fogyasztóvédelem.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást