Göncz: Magyarország határozott elnöke lesz az Európai Uniónak

InfoRádió / MTI
2007. május 9. 11:58
Magyarország határozott uniós elnökségre készül 2011-ben - mondta a külügyminiszter a Budapesten megrendezett Európa Napon.

Göncz Kinga közölte: az elnökség idején a kormány szeretné hangsúlyosan megjeleníteni az általa fontosnak tartott témákat, így például a Nyugat-Balkán helyzetét és az emberi jogok ügyét.

A külügyminiszter szólt arról is, hogy már megkezdődött a felkészülés. Ennek első elemeként kiválasztják azt a több száz szakértőt, akik a felkészülési munkacsoportokat vezetik majd, valamint a szervezést végzik.

Göncz Kinga hozzátette: a magyar elnökségnek várhatóan százmilliós költségei lesznek.