Mérleg a vihar után: fél nap alatt 450 beavatkozás

InfoRádió / MTI
2007. május 6. 07:39
Vasárnap reggelig mintegy 450 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására csapadék szivattyúzása és viharkárok felszámolása miatt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Szombat délutántól vasárnap kora hajnalig jelentős csapadékmennyiséggel járó időjárási zóna haladt át Magyarország felett. Valamennyi megyében és a fővárosban esett eső, és szükség volt a tűzoltók munkájára, szivattyúzásra - tette hozzá a szóvivő.

A legtöbb esemény három - Baranya, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron - megyére, ezen belül Pécs, Siklós, Mohács és Komló, Kecskemét és Győr településekre összpontosult.

Kitelepítés nem volt

Dobson Tibor elmondta, hogy a lakosság kitelepítésére sehol nem volt szükség, olyan káresetről sem volt tudomása, amely miatt lakossági vagy önkormányzati épület nem tudná a funkcióját betölteni.

A károk pontos felmérése áthúzódik vasárnapra, illetve hétfőre. Vihar okozta személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Főként a megyeközpontokban okozott gondot, hogy a csatornarendszer nem tudta a nagy mennyiségű csapadékvizet elvezetni, ezért utcákat is elöntötte a víz, pincék, aluljárók kerültek víz alá. Fakidőlések is voltak Baranya megyében a megerősödött szél miatt.

Két villámcsapás

Röszkén villám csapott be egy lakóház tetejébe vasárnapra virradóra 2 óra tájban, a tűzoltók a tüzet eloltották, a tetőt lefóliázták. A házban lakó három fős családot nem kellett kimenekíteni.

Orosháza külterületén hajnali fél 3 tájban villámcsapás miatt ezer darab szalmabála gyulladt meg. A tűzoltók eloltották a tüzet, amely egy közeli tanyát veszélyeztetett, a veszélyt elhárították.

A viharral nem összefüggő közlekedési balesetekben szombaton hatan vesztették életüket és huszonhatan sérültek meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendelkezésére álló adatok szerint.

Sokáig vesztegelt a baranyai helyközi vonat

Baranya megyében egy helyközi vonat csaknem 2 és fél órát vesztegelt a nyílt pályán késő este, mert egy fa rádőlt a sínre.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője elmondta: a szerelvényen tartózkodó 15-20 utasért csak órákkal később tudtak buszt küldeni, mert az oda vezető közútra is több helyen fa dőlt.

A szóvivő szólt arról is, hogy a Budapest-Cegléd vonalon meghibásodott vasúti jelző- és biztosító berendezést már helyreállították, így késés nélkül közlekedik valamennyi szegedi, debreceni és nyíregyházi vonat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Dobson Tiborral
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást