Több csont hiányzik Kádár János koporsójából

InfoRádió / MTI
2007. május 3. 06:40
Több csont is hiányzik a Kádár János koporsójában lévő maradványokból - állapította meg az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat. Közben a kormányfő és a parlamenti pártok egyaránt elítélték a néhai állampárti vezető sírjának megrongálását.

A SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében csütörtökre virradóra megvizsgálták a Kádár János koporsójában lévő maradványokat, és megállapították, hogy több csont hiányzik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A sírból eltűnt az MSZMP egykori vezetője feleségének hamvait tartalmazó urna is.

A sírrongálás kapcsán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében úgy fogalmazott: az köztörvényes bűncselekmény, és nincs olyan politikai vagy egyéb szempont, ami magyarázhatna egy ilyen tettet.

Az 1956 novemberétől több mint 30 éven át Magyarország első számú pártállami vezetőjeként dolgozó Kádár János síremlékét szerda hajnalban gyalázták meg a fővárosi Fiumei úti temetőben.

A tettesek a sírról eltávolították a márvány fedőlapot és felfeszítették a koporsót. A munkásmozgalom panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat".

Az MSZMP volt főtitkára 1989. július 6-án halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket.