Milliós kárt okozott az internetes csaló

Infostart
2007. május 3. 13:22
Internetes csalót fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság - mondta el az InfoRádiónak Paksi Zsolt alezredes, a város bűnügyi osztályvezetője.

A digitális csatornákat használó bűnöző - egy internetes áruház aukciós portálját felhasználva - egyedül követte el másfél millió forintos csalássorozatát.

Az elkövető a vatera.hu internetes oldalon hirdetett számítástechnikai alkatrészeket, amelyeket azonban nem szállított le a vevőknek. Az ügyletet egy bajai internet-kávézóból bonyolította, a pénzt pedig egy olyan automatából vette fel, amely nem tud fényképet rögzíteni.

Épp ezért a nyomozóknak igen nehéz dolguk volt az eset felgöngyölítésénél. Összesen 92 sértettet hallgattak ki. Egyiküket több mint 100 ezer forinttal károsította meg a csaló.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást