Drámai videó az ugrálóvár-balesetről - még életveszélyben a kisgyerek

Infostart
2007. május 2. 11:09
Még mindig életveszélyes állapotban van az a kisgyerek, aki kedden sérült meg Budapesten, a XVIII. kerületben, amikor a szél felkapott egy felfújható várat, és azt hozzácsapta egy korláthoz.

Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet megbízott főigazgatója szerint még mindig életveszélyes az állapota annak a kisgyereknek, akit kedden újra kellett éleszteni, miután megsérült a fővárosban történt ugrálóvár-balesetben.

A távirati iroda értesülése szerint a gyermek állapota továbbra is "súlyos, életveszélyes, illetve jelenleg válságos".

A gyerek akkor sérült meg súlyosan a koponyáján, amikor a XVIII. kerületi Nagybecskerek utcai sporttelepen a szél felkapott egy felfújható várat, és azt hozzácsapta egy korlátnak.

A balesetben további hat személy súlyos, illetve könnyebb sérülést szenvedett, egy várandós nőt pedig megfigyelésre kórházba vittek. A kerület rendőrkapitánya kedden az InfoRádióban elmondta: a vár jó néhány métert repült.

Béres László szerint a helyszínen erős szél volt, a szemtanúk is azt állították, hogy az ugrálóvár az erős szél következtében emelkedett el.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség főtanácsosa az InfoRádióban azt mondta: szigorú feltételei vannak az ugróvárak felállításának és üzemeltetésének.

A jogszabályok meghatározzák azt is, hogy milyen időjárási viszonyok között lehet a játékot üzemeltetni - közölte Spiegel István.

Az alábbi videót a helyszínen rögzítette egy szemtanú.

{{video:http://inforadio.hu/mediaplayer.swf?file=/video/070501ugralovar.flv&showdigits=1&overstretch=none}}


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Spiegel István az üzemeltetési feltételekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást