Újabb megszorításokra készül a kormány?

InfoRádió / MTI
2007. május 1. 13:20
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája elnöke szerint a kormány újabb megszorításokra készül. Gaskó István egy május elseji demonstráción kijelentette: a kormány becsapta és megsarcolta a munkavállalókat.

Petícióban tiltakozik a konvergenciaprogram munkavállalókat sújtó intézkedései, a feketegazdaság, a kiszolgáltatottság, és a korrupció ellen a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

A két konföderáció közös demonstrációt tartott a képviselői irodaház melletti Olimpiai Parkban. A Liga elnöke a résztvevők előtt azt mondta: azért szerveztek utcai megmozdulást május elsejére, mert nincs ok az ünneplésre.

Gaskó István úgy vélte: az utóbbi években aránytalanul nagy terheket róttak a munkavállalókra. A Liga elnöke hangsúlyozta: információik szerint a kormány újabb megszorításokra készül.

A szakszervezeti vezető utalt arra, hogy a kormány májusfát állított a budapesti Hősök terén, ahova várják az emberek jó kívánságait tartalmazó szalagjait. "Két szalagot mi munkavállalók jelképesen el is helyezünk. Az egyiken ez áll: 'becsaptatok', míg a másikon 'megsarcoltatok' - mondta Gaskó István.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a bérek felzárkóztatását követelte, és hangsúlyozta: a magyar átlagfizetések jelenleg az uniós átlagnak mindössze 27 százalékát teszik ki.

A két szakszervezeti szövetség követeléseit tartalmazó petíciót átadják majd a kormánynak és az Országgyűlés képviselőinek.