Nincs megállapodás az illegális német szemét ügyében

Infostart
2007. április 29. 16:08
Továbbra sem tudtak a magyar és a német hatóságok megállapodni abban, hogy kit terhel felelősség a Németországból Magyarországra hozott, illegálisan lerakott hulladék ügyében - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Filotás Ildikó, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója.

Nem jött létre megállapodás a felelősség kérdésben a magyar és a német hatóságok között a Németországból behozott, illegálisan lerakott hulladék ügyében, így abban sem tudtak megegyezni, hogy ki viseli a költségeket - mondta az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója.

Filotás Andrea kifejtette: a németek fele-fele arányban viselnék a felelősséget és a költségeket. Azzal érvel a német hatóság, hogy ugyan a német cégnek kellett volna kérnie engedélyt, de a magyar vállalatok is felelősek, és megtévesztették partnereiket, ugyanis azt állították, hogy rendelkeznek a hulladék hasznosítására vonatkozó engedéllyel - emelte ki.

A magyar jogszabályok szigorúbbak, mint az uniós rendelkezések, és csak hasznosításra lehet Magyarországra behozni hulladékot - közölte Filotás Andrea.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója hangsúlyozta, hogy az Európai Unió is felismerte, hogy a rendelet szigorítására van szükség.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást