Elloptak három bronzszobrot a Gellért-hegyről

InfoRádió / MTI
2007. április 27. 14:13
Három életnagyságú bronzszobrot loptak el péntekre virradóra a fővárosi Gellért-hegyen, a kár mintegy 30 millió forint - közölte Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója.

Wagner Nándor Filozófiai kert című szoboregyütteséből három életnagyságú bronzfigurát tulajdonítottak el, Gandhi, Szent Ferenc és Dharma alakját. A rendőrségen feljelentést tettek az ügyben - mondta el a galériaigazgató.

A Filozófiai kert című szoborcsoportot tavaly októberben megrongálták, akkor az elkövetők a szobrok körül álló, nagyméretű bronz ívdarabokból ötöt elvittek, és fűrésszel bevágást ejtettek a bronzszobrokon. A tettesek el akarták szállítani a szobrokat, de egy arra járó megzavarta őket.

Zsigmond Attila reméli, hogy megtalálják a szobrokat. Mint mondta, a figurák gipszmintái, amelyekről újra lehetne önteni a szobrokat, megvannak, de Japánban találhatók.

Wagner Nándor ugyanis élete utolsó éveit japán feleségével a szigetországban töltötte. A szoborcsoport az özvegy ajándéka volt.

A Budapest Galéria igazgatója arról is beszámolt, hogy péntekre virradóan a parlamentnél lévő Károlyi Mihály-szobrot savval öntötték le.