Szervezési gondok a tárcáknál

Infostart
2007. április 26. 13:18
Továbbra is nehezíti a minisztériumi munkavégzést, hogy közigazgatási államtitkár híján a minisztert is helyettesítő államtitkár a tárca szakmai vezetője - erősítették meg az InfoRádiónak minisztériumi források. Korábban több kormánypárti politikus is elismerte, hogy hiba volt a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetése, a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos pedig egy elnöki főosztályvezetői poszttal tehermentesítené az államtitkárt.

Szervezési és vezetési gondokat okoz több minisztériumnál, hogy a közigazgatási államtitkári funkció tavaly nyári megszüntetése óta a miniszter helyettesének számító államtitkárra hárultak a szakmai és politikai feladatok egyaránt.

A kabinet a párhuzamosságok megszüntetését és jelentős költségmegtakarítást várt az átszervezéstől, így viszont egy embernek kell irányítania a minisztérium szakmai vezetését, összehangolnia a szakállamtitkárok munkáját és adott esetben helyettesítenie a minisztert a parlamentben.

Az InfoRádió információi szerint gondot jelent az is, hogy több tárcánál a korábbi közigazgatási államtitkár lett az államtitkár, és nekik minden politikai rutin nélkül kell állniuk a politikai támadásokat is a parlamenti bizottságokban.

A közigazgatás reformja után az ellenzéken kívül több kormánypárti politikus is felhívta a figyelmet az új rendszer visszásságaira.

Hiller István akkori szocialista pártelnök mellett az SZDSZ ügyvivője is hibásnak nevezte a lépést. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterjelölt novemberben az InfoRádiónak azt mondta: kaotikus lett a közigazgatás.

Semmi nem tökéletes, egy kormányzat sem. A baj mindig az, hogyha az ember a rossz döntéseiről is azt a látszatot próbálja kelteni, hogy jó döntés volt. A közigazgatási államtitkári poszt megszüntetése nem vált be (...), kaotikus lett a közigazgatás munkája - mondta akkor a liberális politikus.

A közigazgatási reformért felelős korábbi kormánybiztos által kidolgozott javaslat bár gyökeres változtatásokat tartalmazott, de meghagyta volna a két államtitkáros rendszert.

Sárközy Tamás korábban az InfoRádiónak azt mondta: egy rossz törvény is jobb, mint a folyamatosan változó törvény, a jogászprofesszor tehát egyelőre nem állítaná vissza a közigazgatási államtitkári funkciót, de egy úgynevezett elnöki főosztályvezetői vagy főtitkári poszt létrehozásával tehermentesítené az államtitkárok munkáját.

A volt kormánybiztos korábban azt mondta, a kabinet tárgyalja a javaslatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Daróczi Dávid, a Kormányszóvivõi Iroda vezetõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást