Az adományozó család visszaszerezné az OPNI-t

Infostart
2007. április 26. 12:11
Vissza akarja szerezni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet tulajdonjogát az a család, amelynek felmenői egykor odaajándékozták a kórháznak helyet adó telket az intézmény alapítására.

A Schwartzer-család ügyvédje, idősebb Bárándy György az InfoRádiónak elmondta: annak idején a család úgy állapodott meg, hogy ha 200 éven belül megszűnne az intézmény, akkor a tulajdonjog visszaszáll az ajándékozóra. A szerződés megkötése óta csak 140 év telt el.

A jogi képviselő közölte: a legnagyobb gond, hogy nincs meg az ajándékozásra utaló papír. A család szerint ennek léteznie kell, a földhivatalban azonban nem kapták meg.

Igaz, a hivatal aktáiban olyan adatok szerepelnek, amelyek semmi esetre sem felelhetnek meg a valóságnak - mondta az ügyvéd. Például az, hogy az 1800-as évek elején a tulajdonnal kapcsolatban jogosítványokkal rendelkezik Budapest Főváros Tanácsának végrehajtó bizottsága, holott akkor az még nem is létezett.

Problémát jelent az is, hogy nem lehet tudni sem azt, pontosan ki volt az adományozó a családból, sem azt, kinek adományozta a telket.

Nehézséget jelent az is, hogy közben államosították az intézményt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást