Tarlós: Demszky kinevezései banánköztársaságra jellemzőek

Infostart
2007. április 25. 15:46
Az ellenzéki képviselők nem szavazzák meg a fővárosi közszolgáltató cégek új vezetőit, mert szerintük a posztok várományosait önkényesen, pályáztatás nélkül jelölte a főpolgármester és köre. Demszky Gábor kedden jelentette be, hogy hat fővárosi tulajdonú cég vezetőjét váltják le, május végén.

A tájékoztatás szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. élére Bielek Pétert, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Rt. élére Ferenci Tibort, a Főtáv vezetőjének pedig Kovács Lajost nevezik ki. Vezetőváltás lesz a Budapest Fővárosi Vagyonkezelő Zrt.-nél, a Parking Kft.-nél és a FIMÜV Zrt.-nél is.

Demszky Gábor kedden, kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a DBR Metró Projektigazgatóság egyik helyettes vezetője Olti Ferenc lesz. Közölte: nem lát kivetnivalót abban, hogy a posztot budakeszi szomszédja tölti be.

Az ellenzék nem szavazza meg őket

Az ellenzék azonban sok kivetnivalót talál a személycserékben. A fővárosi Fidesz-frakció vezetője az InfoRádióban azt mondta: a kinevezések során nem érvényesülnek sem a demokrácia, sem az ellenzékkel való együttműködés szabályai.

Tarlós István hangsúlyozta: a demokrácia szabályai szerint az alkalmas vezetőket pályázat útján kellene megtalálni. Azt is kifogásolta, hogy a jelöltekről döntő bizottság tagjainak a főpolgármester bejelentésekor még semmilyen információjuk nem volt a kiszemeltekről.

Épp ezért - mint mondta - az ellenzék ugyan részt vesz a meghallgatásukon, de a nevüket nem adják a kinevezésekhez, azaz "a szavazásnak gúnyolt színjátékban nem vesznek részt".

Tarlós István a banánköztársaságokra jellemző esetnek minősítette, hogy Demszky Gábor és köre a pályáztatás teljes mellőzésével és a fővárosi közgyűlés megkerülésével, egy bizottsággal nevezteti ki az általuk önkényesen kiválasztott embereket.

"Fizikai képtelenség"

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint más önkormányzatoknál sem szokták megpályáztatni a közműcégek vezetői posztjait, ráadásul most idő sincs erre.

Hozzátette: május végéig 28 fővárosi társaság menedzsmentjének jár le a mandátuma - 22 esetében még jelenleg is dolgoznak a vezetőcsere előkészítésén - így igen rövid idő alatt kellett előkészíteni a személycseréket. Nyílt pályázat megvalósítása ezért szerinte fizikai képtelenség lett volna.

Kijelentette: az új vezetők kinevezésével a városvezetésnek az a célja, hogy a fővárosi vállalatok racionálisabban és olcsóbban működjenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tarlós István (Fidesz)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ikvai-Szabó Imre fõpolgármester-helyettes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást