Saját biztosítási javaslaton dolgozik a Fidesz

Infostart
2007. április 24. 19:06
A legnagyobb ellenzéki párt hamarosan törvényjavaslatban kezdeményezi egy önálló, parlamenti felügyelet alatt álló nemzeti egészségbiztosító létrehozását. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke azt mondta: a több-biztosítós egészségügyi rendszer létrehozása az 1500 milliárd forintos pénzalap fölötti befolyás megszerzését jelenti.

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere úgy fogalmazott: a társadalombiztosítás egy 116 éves, nagy rendszer, egy nemzeti kockázatközösség.

Mikola István azt mondta: a rendszerváltás óta több dolgot tettek már azért, hogy modernizálják. Először leválasztották a központi költségvetésről, majd létrehozták az egészség-, illetve nyugdíjbiztosítási alapot.

A Fidesz szakértői most dolgoznak egy újabb átalakításon, amelyet hamarosan a Parlament elé terjesztenek.

"Önálló törvényjavaslat formájában fogjuk ezt megfogalmazni, nemzeti egészségbiztosítóvá fogjuk fejleszteni, ami röviden annyit jelent, hogy önálló, önfenntartó intézmény lesz az egészségbiztosítás mint a társadalombiztosítás része" - közölte Mikola István.

"Leválik a politikai köldökzsinórról, és úgy, mint más nemzeti intézmények - utalok például a Nemzeti Bankra, az Állami Számvevőszékre -, fog működni a Parlament felügyelete alatt" - tette hozzá a fideszes politikus.

Mikola István szerint jelenleg ugyanis az APEH-hez folyik be az egészségbiztosítási járulék, efölött pedig a kormányzat rendelkezik.

Hozzátette: most derül ki, hogy közalkalmazottaknak, tanároknak, tűzoltóknak, rendőröknek, biztonsági embereknek munkáltatói évek óta nem fizetik a járulékot.

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke álságos kezdeményezésnek tartja az SZDSZ több-biztosítós rendszerre vonatkozó javaslatát.

"Az 1500 milliárdos pénzalap fölötti befolyás megszerzése, ez a cél, mert aki ezt a befolyást megszerzi, az gazdasági és politikai hatalomra tesz szert" - jelentette ki Mikola István.

Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva közölte: bár a Fideszen belül nincs erről döntés, de a több-biztosítós rendszer sorsát nem lehet eldönteni népszavazáson.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást