Mikola: ősparkot privatizálna a kormány

InfoRádió / MTI
2007. április 18. 15:22
A Fidesz felszólította a kormányt, hogy azonnal állítsa le az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárására tett intézkedéseket.

Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke azt mondta: álláspontjuk szerint vissza kellene hívni az intézetbe kirendelt miniszteri biztost, aki "minden jel szerint részt vesz az épület és a 30 milliárd forintot érő őspark privatizációjának előkészítésében".

Az ellenzéki politikus hozzátette: a Fidesz szerint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet szakkórházzá kellene nyilvánítani.

Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény 140 évvel ezelőtt készült alapító okirata szerint, amennyiben 200 évig nem szolgálja a pszichiátria ügyét az ingatlan, akkor az visszaszáll az alapító Schwartzer családra.

Mint mondta: a család már megtette a jogi lépéseket ebben az ügyben, vagyis úgy tűnik, hogy nem is adható el az ingatlan.