Kövér: nem szabad 2010-ig várni

InfoRádió / MTI
2007. április 17. 20:55
Nem szabad várni a 2010-es választásokig a jelenlegi kormány menesztésével - jelentette ki a Fidesz országos választmányának elnöke Miskolcon, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjas tagozatának ülésén.

A kormány távozásának eléréséhez azért kell megragadni minden eszközt, mert "egyrészt demokraták vagyunk, kettő: a lelkiismeretünknek tartozunk annyival, hogy mindent megpróbáltunk" - mondta Kövér László.

A politikus szerint a kormánynak egy "akkora zakó után", mint amit tavaly ősszel kapott, le kellett volna mondania, úgy, ahogy minden demokráciában teszik ezt a kormányok.

Megítélése szerint a kormányzat azért nem távozott, mert "rossz politikai iskolába jártak", és azért, mert "amit ellophatsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy holnap már a szomszéd elvtárs ellopja".

A gyerekeink jövőjét lopják - mondta Kövér László.

Kövér László az SZDSZ-n belüli pozícióosztásokról szólva úgy fogalmazott, "egy szabad szemmel nem látható támogatottságú párt" alulmaradt pártelnökjelöltjének azt mondják "tied a környezetvédelmi tárca."

Nem azt kellene megnézi, hogy az a "szerencsétlen Persányi" jól dolgozott-e - egyébként nem dolgozott jól, ezzel nem lógott ki a kormányból, de nem okozott kárt -, de az fel sem merült, hogy az ország érdeke mit kíván..., a "Fodor és a Kóka alkudoznak a környezetvédelmi tárcáért" - mondta Kövér László.