Csodajárgány, amelyet a hatóságok nem látnak szívesen - képgaléria

Infostart
2007. április 17. 14:46
"Mopedautó". Így nevezi a magyarországi forgalmazó azokat a kétüléses kis járműveket, amelyeket az Európai Unió országaiban segédmotorként ismernek el. A néhány száz kilós, néhány lóerős járművek tulajdonosainak nem kell fizetniük a parkolásért és az üzemanyagköltségük is elenyésző.

Magyarországon a Közlekedési Főfelügyelet nem hajlandó tudomásul venni, hogy ez a járműkategória a valóságban is létezik.

Bander Ferenc mopedautó importőr az InfoRádióban elmondta: a jármű a fontosabb paraméterek alapján segédmotor-kerékpárnak minősül.

Nem nehezebb 350 kilónál és 50 köbcentis szikragyújtású belső égésű motor vagy legfeljebb 4kw-os dízelmotor, esetleg elektromotor hajtja.

Mint mondta, az európai uniós jog lehetőséget ad a gyártóknak arra, hogy ilyen paraméterekkel négykerekű járgányokat is gyártsanak.

Bander Ferenc ezekkel a közlekedési eszközökkel elsőként négy éve találkozott. A közlekedésfelügyelet akkor azt mondta, hogy a jármű nem minősül segédmotor-kerékpárnak, a jogászok szerint azonban az.

A vállalkozó megkezdte a jármű importját, mint mondta, azoknak akarja értékesíteni, akik például egészségügyi okokból, vagy azért, mert elvették a jogosítványukat, nem vezethetnek autót.

Eddig majdnem ezer mopedautót hozott be az országba, ezeknek csaknem felét már forgalomba is állították.

Vállalkozása a tulajdonosok védelmét is ellátja, a rendőrök ugyanis gyakran nem fogadják el a járműről kiállított tanúsítványt.

A vállalkozó több mint egy éve hitelrontás miatt pert indított az állam ellen, amely szerinte rossz hírnevét kelti azzal, hogy az általa forgalmazott járművet nem tekinti segédmotor-kerékpárnak. A tárgyalást azonban még nem tűzték ki.

Bander Ferenc nem érti az állam magatartását, hiszen erre a közlekedési eszközre is vethetne ki adót, ugyanakkor a mopedautó által okozott környezetterhelés igen kicsi, és a parkolása is könnyebben megoldható, mivel kis helyet foglal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást