Aba Botond irányítja majd az országos közlekedést

Infostart
2007. április 13. 07:11
A BKV volt vezérigazgatója lesz jövő héttől az újonnan létrejövő regionális közlekedési irodák hálózatának vezetője. Ez azt jelenti, hogy Aba Botond az országos közlekedést irányító szervezet vezetőjévé válik. A volt vezeto egyelőre nem nyilatkozik arról, hogy pontosan mi lesz a feladata.

Korábban számos találgatás látott napvilágot arról, hogy a Combino-botrányokat követően leváltott BKV vezérigazgató milyen feladatot lát majd el.

Az index hírportál talált rá a Közlekedéstudományi Intézet honlapján arra a pályázati kiírásra, amelynek nyertese Aba Botond lett.

A kiírás szerint jövő hét hétfőtől ő koordinálja majd a regionális közlekedési irodák létrehozását. Hivatalosan személyközlekedési igazgatóként szerepel.

Még nem tudja, mi lesz a feladata

Aba Botond az InfoRádió megkeresésére elmondta: csak hétfőn írja alá a szerződést, egyelőre ő sem tudja pontosan mi lesz a feladata.

Míg nem beszélték meg a feltételeket a gazdasági tárcához tartozó Közlekedéstudomány Intézettel, ezért nem kíván nyilatkozni új feladatáról.

Az Index arról is beszámol, hogy a regionális hatóságok feladata lesz a többszereplős, magáncégek bevonásával működő közlekedési rendszer működtetése.

Az utasforgalomról gyűjtenek majd adatokat

A cél, hogy a társaságok szabályozott feltételek mellett versenyezzenek, és emellett összehangolják a járatokat, munkájukat.

A hatóságok eleinte az utasforgalomról gyűjtenek majd adatokat, majd ezek ismeretében alakítják ki a jövő évi menetrendet.

Az Index értesülései szerint az irodák jelenleg mindössze néhány tucat embert foglalkoztatnak, a regionális hatóságoknál 5-5 fő dolgozik majd. Aba Botond a térségi irodák munkáját összefogó néhány fős központ vezetője lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást