Elfogadták a fővárosi rendőrség beszámolóját

InfoRádió / MTI
2007. április 11. 19:13
Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság tavalyi munkájáról szóló beszámolót a fővárosi önkormányzat. A szavazáskor két fideszes képviselő tartózkodott.

Danielisz Béla, a hatáskört gyakorló városrendészeti bizottság elnöke azt mondta: az európai nagyvárosok bűnügyi statisztikáival összehasonlítva Budapest jó helyzetben van.

A szocialista politikus hozzátette: a közbiztonság mellett a fővárosi rendőrség kiemelt feladata a közlekedés rendjének fenntartása is.

Kosztolányi Dénes, a bizottság fideszes alelnöke közölte: a hiányosságok miatt nem szavazták meg a beszámolót. Példaként említette, hogy Gergényi Péter főkapitány most sem reagált az őszi utcai zavargások ügyében készült két jelentés megállapításaira.