Gyurcsány: A vártnál több lesz a bevétel

Infostart
2007. április 10. 10:14
A kormányfő szerint a tervezettnél jobban alakulhat az idén az államháztartás hiánya. Gyurcsány Ferenc az Economist brit gazdasági hetilap által szervezett budapesti konferencián hozzátette: az elemzések szerint az idén a kiadások a terveknek megfelelőek, míg a bevételek a vártnál magasabbak lesznek.

A rendezvényen a miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány egységes álláspontja szerint változtatni kell az egészségügyi biztosítási rendszeren.

Gyurcsány Ferenc közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt mondta: a lakosság nem tudja pontosan, hogy mi a célja a tervezett módosításoknak.

Az adórendszerrel összefüggésben a kormányfő úgy vélte: a versenyképesség fokozásához nem elegendő ennek változatása, emellett például ösztönözni kell a kutatás-fejlesztést, és át kell alakítani a képzést.

Az államszervezet korszerűsítésével kapcsolatban Gyurcsány Ferenc azt mondta: a következő nagy lépés a határőrség és a rendőrség összevonása lesz.

A Fidesz nem hisz a kormányfő költségvetési optimizmusának. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc a parlamenti választási kampányban is azt mondta, hogy nincs baj.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást