Több mint félmillió nyomozást zártak le tavaly

InfoRádió / MTI
2007. április 5. 12:33
Tavaly kevesebb bűncselekmény történt az országban, mint egy évvel korábban, csökkent az ismeretlen elkövetők száma, és nőtt a nyomozások eredményessége. Ezt Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője mondta, amikor értékelte a vádhatóság elmúlt évi tevékenységét.

A Legfőbb Ügyészség számítástechnikai főosztályának vezetője arról beszélt, hogy 2006-ban több ügy érkezett az ügyészségre, mint egy évvel korábban, mert bár az ismertté vált bűncselekmények száma 2 százalékkal csökkent, de a befejezett nyomozások száma 6,5 százalékkal emelkedett.

Nagy Tibor hozzátette: tavaly 517 ezer nyomozást zártak le a hatóságok.