A BKV 13 milliárdos veszteséggel számol

Infostart
2007. április 5. 06:20
Idén 13 milliárd forintos veszteséggel számol a BKV, 75 milliárd forintos adósság mellett - mondta az InfoRádiónak a közlekedési cég április 1-jén hivatalba lépett gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Tóth Norbert hozzátette, hogy most fejeződött be a BKV átvilágítása, amelynek alapján eldöntik, hol lehet csökkenteni a költségeket és miként lehet növelni a bevételeket.

A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy részben a reklámfelületek, valamint az ingatlanok bérbeadásából származó bevételek növelésével, részben pedig a közlekedési vállalat költségeinek csökkentésével tudják lefaragni a veszteséget.

Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a szolgáltatás színvonaláról egy évre állapodtak meg a fővárosi önkormányzattal, így azon nem változtatnak év közben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást