HÖOK: felháborító a felsőoktatási törvény

InfoRádió / MTI
2007. március 30. 11:54
Felháborítónak tartja a felsőoktatási törvény tervezett módosítását a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

A szervezet elnöke azt mondta, hogy a javaslat értelmében a hallgatók elveszítenék a különböző díjakkal, költségtérítésekkel összefüggő egyetértési jogukat.

Miskolczi Norbert a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács ülése után közölte: a minisztérium azzal indokolja a javaslatot, hogy a költségtérítésről szóló döntés intézményi hatáskör.

A térítési díjak - például a kollégiumi vagy a könyvtárhasználati díj - megállapításánál a módosítás után szintén nem lenne egyetértési joga a hallgatói szervezeteknek - tette hozzá.

A HÖOK elnöke azt is sérelmezte, hogy a tárca csak kedden, munkaidő után küldte ki törvénymódosítás anyagát.

A javaslatról a Felsőoktatási Kerekasztal csütörtökön tárgyalt, ma pedig már ülésezett a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács.