A Fővárosi Közgyűlés tudomásul vette a kórházi ágyszámokat

InfoRádió / MTI
2007. március 29. 22:05
A kormánypártok szavazataival a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön úgy döntött, hogy tudomásul veszi az egészségügyi miniszter által megállapított fővárosi kórházi ágyszámokat. Szintén elfogadta a közgyűlés a fővárosi útfelújítási program módosítását is, amelynek értelmében ötven kilométerrel csökken a felújítandó utak hossza.

A Fővárosi Közgyűlés a koalíciós pártok szavazataival úgy döntött, hogy tudomásul veszi a kormány által megállapított kórházi ágyszámokat. A szavazás során Horváth Csaba főpolgármester-helyettes is az ellenzékkel voksolt. A szocialista politikus ezt követően viszont "ügyrendileg" kérte, hogy szavazatát ne az elutasító, hanem a támogató voksok közé helyezzék át.

A többség elvetette a Fidesz és a KDNP azon indítványát, hogy bírósághoz forduljanak az önkormányzati kórházakra hátrányos miniszteri döntés ellen.

Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint már "bohóckodásnak" is tekinthető, hosszú vita után a kormánypártiak elutasították a Fidesz és a KDNP indítványát, hogy szerintük személyes érintettség miatt a liberális Szolnoki Andreát és a szocialista Havas Szófiát zárják ki a döntéshozatalból.

A közgyűlés által tudomásul vett szakminiszteri döntés szerint április 1-jétől a fővárosi kórházakban mintegy 900 ággyal lesz kevesebb. A legnagyobb mértékű, 39 százalékos ágyszámcsökkenés a szülészetet érinti, a sebészeteknél 35 százalék ez a mérték. Az előterjesztés rögzíti azt is, hogy a struktúraátalakítás költségei megközelítik a hétmilliárd forintot.A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a fővárosi útfelújítási program 2-es számú módosítását is, amelynek értelmében ötven kilométerrel csökken a felújítandó utak hossza.

A városvezetés különböző beruházásokkal, a 4-es metróval, illetve a következő években várható csatornaépítésekkel indokolta a változtatást.

A Fidesz és a KDNP képviselői kétségbe vonták a városvezetés szavahihetőségét, az apparátus szakértelmét. Mint mondták, az év elején benyújtott programban szó sem volt arról, hogy későbbi beruházások miatt csúsztatni kellene több tucat út felújítását.

Számon kérték a városvezetésen a főváros és a kormány közötti, az útfelújítással összefüggő megállapodást is. Szerintük az úgynevezett Budapest-szerződés a jelek szerint nem teljesül. A kormány ugyanis hétmilliárd helyett csak kétmilliárdot ad idén a fővárosnak útfelújításokra.

Ugyancsak a kormánypártiak és az MDF-esek szavazataival fogadták el a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatának módosítását, amellyel öt fővel megemelték a Főpolgármesteri Hivatal létszámát, ami így 1.131 fős lett. Az új, önkormányzati főtanácsadói státusú dolgozók bérezésére 28 millió forintot biztosítottak.

A frakciók és a bizottságok ez évi költségkeretét 53 millió forinttal emelték meg. Így az önkormányzati testületek idén mintegy 620 millió forinttal gazdálkodhatnak.