Nyugdíjba küldené Gergényit a Fidesz

InfoRádió / MTI
2007. március 28. 13:23
Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány nyugdíjazását szorgalmazta a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti bizottságának ülésén a fővárosi Fidesz-KDNP frakció.

Kosztolányi Dénes fideszes képviselő azt mondta: feladatára alkalmatlannak tartják a főkapitányt. Úgy vélte: Gergényi Pétert terheli a felelősség amiatt, hogy a rendőrség - a hatóság őszi erőszakos fellépése után - elvesztette az irányában 17 év alatt kialakult állampolgári bizalmat.

Kosztolányi Dénes úgy fogalmazott: a fővárosi Fidesz-KDNP frakció nem fog tudni töretlenül együttműködni a budapesti rendőr-főkapitánnyal.

Danielisz Béla, a Városrendészeti Bizottság szocialista elnöke reagálásában azt mondta: véleménye szerint a főkapitány alkalmas a feladatára, és megítélése szerint a rendőrség jól szerepelt a zavargás felszámolásában és megoldotta a feladatát.

Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány azt mondta: a BRFK munkáját az országos rendőr-főkapitány, a miniszter és a miniszterelnök ítéli meg.