Több gyerek születne, ha másképp gondolkodnánk?

Infostart
2007. március 27. 05:30
Évtizedek óta nem fordult elő, hogy olyen kevés házasságot kötöttek volna Magyarországon mint idén januárban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Az év első hónapjában a népességfogyás mértéke is nagyobb volt, mint tavaly ebben az időszakban. Tóth Olga szociológus szerint azokban az országokban több a születés, ahol - a konzervatív felfogással ellentétben - a férfiak nagyobb részt vállalnak a gyermeknevelésben.

Nemcsak magyar tendencia, hanem az egész iparosodott modern világra jellemző, hogy a fiatalok egyre kevésbé választják a hagyományos párkapcsolati formákat - mondta el az InfoRádiónak Tóth Olga szociológus.

Sokan úgy gondolják, hogy nincs lényegi különbség a házasság nélküli együttélés, illetve a hivatalos házasságkötés között, így sokan tudatosan választják az előbbit - tette hozzá a társadalomtudós.

Kevesebben szülnek így

Tóth Olga közölte: a demográfiai adatok azt mutatják, hogy hosszú távon az együttélésekből kevesebb gyerek születik, mint a házasságokból, ez pedig az elöregedő társadalmaknak komoly gondokat okozhat.

Magyarországon az együttélési párkapcsolati forma viszonylag új, így nem lehet tudni, hogy csupán elhalasztott házasságkötésekről van-e szó, vagy a fiatalok végleges együttélést választanak-e, hiszen sokan több együtt töltött év után mégis frigyre lépnek - fűzte hozzá a szociológus.

Szemléletváltás szükséges

A társadalomtudós szerint azonban Magyarország is hasonlítani fog a nyugat-európai országok többségéhez, vagyis nem növekszik majd a házasságkötések száma.

A jobb demográfiai helyzetű országokban a férfiak egyébként nagyobb részt vállalnak a gyereknevelésben és a családi életben, vagyis felbomlottak a hagyományos férfi és női szerepek. Ehhez Magyarországon éles szemléletváltásra lenne szükség - mondta Tóth Olga.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást