Kórház-átalakítás: lejár a határidő

Infostart
2007. március 27. 18:04
Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint a kormányzat akkor is garantálja a betegellátás biztosítását, ha a kórházak működtetői nem írják alá az intézmények új finanszírozási szerződését. A szabad demokrata politikus bejelentette: keddtől érvényes a kórházak struktúraátalakítására kiírt támogatási pályázat.

Az egészségügyi miniszter szerint múlt csütörtökön ismertették a kórházigazgatókkal az intézményeik fenntartásáról szóló új szerződéseket.

Az egészségbiztosító a minap küldte el a kórházaknak a finanszírozási szerződéstervezeteket, amelyeket a jogszabály alapján március 31-ig kell aláírva visszaküldeni az OEP-nek. Április elsejétől ugyanis már működnie kell az új kórházi struktúrának.

A sajtóban több olyan hír is megjelent, amely szerint több kórház nem írná alá ezt a dokumentumot.

Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa múlt héten jelezte: nehéz tárgyalásokra számítanak, de szerződéseket, mégpedig jó szerződéseket akarnak kötni.

Éppen ezért most kedden a megyei közgyűlések elnökei megbeszélést tartottak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium vezetőivel a Parlamentben.

Molnár Lajos bejelentette: a pénzügyminiszterrel közösen kedd estig minden intézménynek elküldték elektronikus levél formájában az új kórház-átalakítási pályázatot.

Tavaly már volt ilyen. Akkor 1.500 aktív ágy szűnt meg emiatt. Hozzátette: a változtatásoknak nem az elsődleges célja a kórházbezárás; erre kivételesen elsősorban Budapesten kerül sor.

A mostani kiírások alapja leginkább európai uniós forrás. Az összesen 7,5 milliárd forintos büdzséből az aktív kórházi ágyak létesítését 800 ezerrel, a rehabilitációst 600 ezerrel, az ápolásit 500 ezerrel, az általános, krónikus ágyakat 400 ezer forinttal támogatják, feltéve, ha aláírják az OEP-pel a szerződést.

Az egészségügyi miniszter közölte: az állami és önkormányzati tulajdonú intézmények mellett például az egyházi kórházak is hozzájuthatnak utólag, pályázat útján a végkielégítésekre fordított pénzhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást