Idei kilátások az akadémián: a munka több, a pénz nem

Infostart
2007. március 27. 05:00
A tavalyihoz képest 2007-re több munkát, de ehhez ugyanannyi pénzt adott a Miniszterelnöki Hivatal a Magyar Tudományos Akadémiának.

Az MTA főtitkára az InfoRádiónak elmondta: a mostani egyezségtől függetlenül ebben az esztendőben a megszorítások miatt a beruházásokon spóroltak és csökkentették a doktori tiszteletdíjakat.

Idén is a Magyar Tudományos Akadémia készíti a kormányzat számára a gyermekszegénység elleni nemzeti programot, Ferge Zsuzsa vezetésével.

Erre tavaly 80 millió forint állt rendelkezésre, idén azonban csak 72 millió forint lesz rá - közölte Meskó Attila.

Kevesebb jut a másik tizenkét témára is, a többi mellett a Glatz Ferenc által irányított vízgazdálkodási programra, vagy a Kína stratégia kidolgozására.

A csökkentés miatt kevesebb jut a beruházásokra és a felújításokra, és spórolni kell a doktori tiszteletdíjakon is - mondta Meskó Attila.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást