Kuncze Gábor a frakcióvezetőségről is lemond

Infostart
2007. március 26. 15:08
A hétvégén az SZDSZ elnöki posztjáról, a következő hetekben pedig a parlamenti frakcióvezetői tisztségből is távozik Kuncze Gábor. Horn Gábor, a kisebbik kormánypárt ügyvivője szerint bár Kóka János 390, míg Fodor Gábor 211 tagtól kapott ajánlást, még koránt sem biztos, hogy a gazdasági és közlekedési miniszter lesz a szabad demokraták új vezetője, ugyanis a küldöttek megfordíthatják a sorrendet. Hozzátette: bárki is lesz az elnök, dinamikus időszak következik az SZDSZ életében.

Horn Gábor elmondta: teljes tisztújítás következik a pártban, ugyanis az elnök mellett a tizenkét fős ügyvivő testületet, valamint az országos tanács húsz fős tagságát is megválasztják a küldöttgyűlésen.

A leköszönő pártelnök, Kuncze Gábor le kíván mondani a frakcióvezetőségről is, így az SZDSZ-nek ennek a posztnak a betöltéséről is döntenie kell - emelte ki a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Horn Gábor hozzátette: nem tart attól, hogy visszaesés következik a párt támogatottságában, ugyanis bárki is lesz az elnök, dinamikus időszak következik az SZDSZ életében.

Kifejtette: a két jelölt ígéretei és elkötelezettségei a változtatásról szólnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást